Kibújt a szög a zsákból – Ezt gondolják a jobboldal megmondóemberei a pedofil botrányról!

Forrás: YouTube.com / HírTV

Ezúttal túl messzire ment Bencsik András, a HírTV egyik mocskos szájú megmondóembere, ugyanis egy olyan ügyben mondta el vállalhatatlan véleményét, amit az ellenzéki és kormánypárti szavazók is hasonlóképp látnak.

A Népszava írta meg először, hogy a Demokrata főszerkesztője szerint a Novák Katalin, Varga Judit és Balog Zoltán lemondásához vezető bicskei gyermekbántalmazás ügy kapcsán Gyurcsány „tulajdonképpen újfent meghirdette a szuperbaloldali összefogást, és annak érdekében használta fel ezt az egész pedofil balhét,

műbalhét

– mert ez egy műbalhé –,hogy ha nagyon-nagyon veszélyes ellenség támad meg minket, akkor félretesszük a különbséget, hogy összefoghassunk”.

Bencsik szerint tehát az egész pedofil-ügy csak egy műbalhé, amit a baloldal fújt fel ilyen nagyra, és nem is kéne ezzel foglalkozni, a stúdióban ülő társai pedig nem ellenkeztek a kijelentéssel szemben.

Korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, hogy a kegyelmi botrány hatalmas érvágást jelentett a kormánypártnak, a Fidesz szavazók tömegével pártoltak el Orbánék mellől, és bezuhant a támogatottságuk. Bencsik kijelentése azonban nem segít a Fidesznek, emiatt még többen gondolhatják úgy, hogy a jobboldal a velejéig romlott, és még több szavazót veszíthetnek!

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!