Rendkívüli hír – Lemondott Novák Katalin!

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, Novák Katalin félbeszakította katari hivatalos látogatását, és a mai napon hazatért Magyarországra.

Több nap hallgatás után végül kiállt a köztársasági elnök a nyilvánosság elé, és bár érdemi magyarázatot nem adott a botrányt okozó kegyelmi döntésére,

de bejelentette lemondását!

Bukásához az vezetett, hogy Novák a tavaly áprilisi pápalátogatásra hivatkozva 22 elítéltnek adott kegyelmet. Korábban csak egyetlen személyről lehetett biztosan tudni, hogy elnöki kegyelemben részesült, mégpedig a terrorizmus vádjával elítélt Budaházy Györgyről. A napokban azonban robbant a hír, hogy a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesét is felmentette büntetése alól Novák Katalin.

A köztársasági elnökön egyre nagyobb volt a nyomás, a kormány végül teljesen kihátrált mögüle, így nem volt más választása, mint a lemondás.

Az ügy azonban itt nem ér véget, ugyanis nem csak a köztársasági elnök a felelős azért, hogy egy pedofil ügy bűnsegédje szabadlábra került, ebben Varga Judit is érintett, aki által az pedig Orbán-kormány!

Frissítés: Kocsis Máté a közösségi oldalán jelentette be, hogy Novák Katalin köztársasági elnök mellett Varga Judit is beadta lemondását!

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!