„Orbán Hágában fog felelni a bűneiért” – ígéri a kormányfő ádáz ellensége!

Már a Fideszből is kap információkat!

Támadásba lendül Orbán egyik legnagyobb ellensége. Dániel Péter a 2010-es évek elején több kormányellenes akcióval hívta fel magára a figyelmet, például 2010-ben kaszinótojással kente be az adóhivatal székházában a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát, majd vörös festékkel öntötte le Horthy Miklós szobrát. A tíz éve már Izraelben élő ügyvéd és aktivista – aki ellen hazánkban ma is elfogatóparancs van érvényben – a Népszavának azt mondta:

el akarja számoltatni Orbán Viktort!

Szerinte ugyanis Orbán bűntárs, és háborús bűnös, mivel a mai napig Putyintól vásárolja a földgázt, többszörös áron, amiből fegyver lesz. Dániel úgy fogalmazott:

„ha Putyinról kimondták, hogy háborús bűnös, akkor Orbán egyértelműen a bűntársa.”

Az ügyvéd háromlépcsős jogi támadásra készül. Az első a kártérítési pere lesz, amelyet a feleségével együtt készül megvívni, majd a Strasbourg előtti perekkel folytatja, a harmadikat pedig Hágában indítja. Ki is jelentette, hogy szerinte „Orbán Viktor hatalma Hágában véget fog érni.

Dániel Péter több tucat pert szándékozik indítani. Például azt mondja, a magyar miniszterelnök és kormányának tagjai a Covid-járvány alatt olyan, emberiesség elleni bűncselekményeket követtek el, amelyek miatt feleslegesen haltak meg magyarok tízezrei. De el akarja számoltatni a kormányfőt Kínával, a Türk Tanáccsal és a teheráni tárgyalásokkal kapcsolatban is. Dániel Péter szerint

Orbán Viktor a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt fog felelni.

„Ez a tervem. Ezt a harcot végig fogom vinni, ha közben nem történik velem valami” – jelentette ki az Izraelben élő férfi, hozzátéve:

„Sok információt kapok, és egyre többet a fideszes térfélről.”

Szerinte ugyanis „a kínai-türk vonal már bizonyos fideszes köröknek is túl sok.” Mint mondta, tiszta szívvel, büszkén és bátran vállalja ezt a fontos jogi harcot. „Ha végül az életembe kerül, akkor sem adom fel” – jelentette ki.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!