Na, erről is misézni fognak a papok? Orbán lazán leköpte a kereszténységet!

A türk utcai harcos keresztények megöléséhez és elűzéséhez gratulált - Fotó: MTI

Orbán a Türk Tanácsban már nem keresztény.

Döbbenetes kijelentést tett Orbán Viktor a Türk Tanács asztanai ülésén – értesült a 444.hu. A magyar miniszterelnök ugyanis elismerően szólt arról, hogy Azerbajdzsán elfoglalta Hegyi-Karabahot, vagyis gratulált lham Alijev azeri elnöknek „a térség stabilizálása érdekében végzett munkájához” és sok sikert kívánt „a karabahi újjáépítési munkálatokhoz ” is. „Gratulálunk, mélyen tisztelt elnök úr!” – mondta a magyar miniszterelnök. Ez azért elképesztő, mert

Orbán azt üdvözölte, hogy egy muszlim ország megölt több tucatnyi keresztényt, majd elűzött 120 ezer embert onnét, ahol több mint kétezer éven át éltek!

Szeptember közepén az azeri hadsereg offenzívát indított a keresztény örmények által Hegyi-Karabah ellen, melynek során egy nap alatt elfoglalták a fővárost, Sztepanakertet, a harcokban pedig több tucatnyi keresztényt megöltek. Hivatalos adatok szerint mintegy 120 ezer örmény élt az enklávéban, de a megtorlásoktól tartva szeptember végére szinte mindegyikük elmenekült.

Ezt a véres keresztényüldözést üdvözölte Orbán Viktor!

És ez nem csak valami kisiklás: amikor az Európai Unió nyilatkozatban akarta elítélni Azerbajdzsánt, a magyar kormány ehhez nem járult hozzá, és az Azerbajdzsán elleni szankciókat sem támogatták! Az ember ilyenkor csak döbbenten néz, és nem akar hinni a szemének. Az örmények ugyanis keresztények, sőt, a világ egyik első keresztény nemzete.

Orbán Viktor a kormányával együtt állandóan a kereszténységre, illetve a keresztények védelmére hivatkozik, ám Kazahsztánban azonban ez valamiért nem volt fontos. Úgy látszik,

Orbán Viktor a türk tanácsban már nem tartja magát kereszténynek, hiszen lelkesen gratulált a muszlim vérengzéshez!

A jóérzésű emberekben – de akár a katolikus egyház papjaiban is – felvetődhet a kérdés: vajon milyen irányba vezeti Magyarországot az az ember, aki még a gyakorta hangoztatott állítólagos hitbéli elveit is hajlandó feladni? A Türk Tanácsban ülve

Orbán Viktor mikor akarja szembefordítani Magyarországot a kereszténységgel?

Hiszen az Európai Unióval már megtette ugyanezt. Ahogy demokratikus elveket sutba vágta Orbán, ugyanúgy a kereszténység álarcát is bármikor levetheti.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!