Belső háború a Fideszben – Németh Szilárd lejáratta Orbán Viktort!

Belülről verhetik szét a pártot.

Durva fideszes belső harcokról árulkodik a csepeli önkormányzat honlapjának egyik híre. A Telex fedezte fel, hogy a Jedlik Ányos Gimnázium átadásáról szóló írásban látványosan Németh Szilárdot támadják az iskola falára feltett, majd onnan eltávolított Orbán-idézetes tábla és a „méltatlan” ünnepi beszéde miatt. A cikkben az áll, hogy

Németh Szilárd méltatlan helyzetbe hozta a miniszterelnököt!

Az ex-fideszes vezetésű önkormányzat honlapja szerint Németh Szilárd hízelegni akart Orbán Viktornak, ezért tetette ki a miniszterelnöktől származó idézeteket, állításuk szerint Orbán tudta nélkül. Az írásban szó szerint ez olvasható: „Az, hogy Németh Szilárd ezt provokációnak szánta, nem nehéz kitalálni. Talán úgy érezte, hogy

megtépázott nimbuszát egy ilyen mély hízelgéssel tudja a miniszterelnök felé rendezni.”

A cikk szerint azonban ezzel inkább kárt okozott magának a képviselő, mivel a tábla „nem más közéleti szereplők idézetei között volt egy, hanem láthatóan központi szerepet szántak ezeknek az Orbán-idézeteknek. Mintha csak az iskola is e köré épült volna.” Azt, hogy meddig fajul a csepeli fideszes belső háború, egyelőre még megtippelni sem lehet – viszont könnyen lehet, hogy az, amit látunk, már a Fidesz belső szétverésének egyik állomása.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!