A magyar kormány még májusban döntött úgy, hogy szabadon enged többszáz bűnözőt azzal a feltétellel, hogy azok 72 órán belül elhagyják az országot.
Az elítélt külföldi állampolgárok embercsempészés miatt ültek a magyar börtönökben, azonban Orbánék kevesebb mint három hónap alatt 1385 embert engedett szabadon, amiből természetesen hatalmas nemzetközi botrány kerekedett!
Az osztrák külügy bekérette a bécsi magyar nagykövetet, az Európai Bizottság pedig kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen, azonban ezzel az ügy még nem ért véget:
Most Zuzana Čaputová, a szlovák köztárasági elnök Novák Katalinon kéri számon, hogy a magyar kormány miért engedett szabadon több mint 1300 bűnözőt!
Čaputová hétfőn azt nyilatkozta, hogy az országába érkező menekültek jelentős része Magyarországról érkezik, bár Szlovákia nem számít kifejezetten célországnak, mégis a határvédelem megerősítését tervezik.
A magyar kormány által szabadon engedett embercsempészek azonban nem tűnnek teljesen megbízhatónak, ugyanis volt olyan elítélt, akinek Afganisztánba kellett volna visszamennie letölteni a maradék büntetését, de a szabadulása után inkább Franciaországba ment, de a román, szerb és bolgár embercsempészek is gyakran választják inkább Ausztriát az anyaországuk helyett – írja az üggyel kapcsolatban a 444.hu.
Az egyik legnagyobb gond, hogy az Orbánék által összecsapott kormányrendelet arra már nem tért ki, hogy miként tartassák be a szabályokat a hatóságok a bűnözőkkel, miként lehetne nyomon követni a szabadon engedett elítélteket.