Újabb uniós forrást bukhatunk Orbánék hanyagsága miatt!

Forrás: MTI / Koszticsák Szilárd

A kormánynak március 31-ig kellett volna benyújtania az Európai Uniónak az új szélerőmű-szabályozást, azonban azt még mindig nem tette meg!

A hanyagságnak komoly ára van, ugyanis ez volt a feltétele annak, hogy Magyarország is hozzájusson az uniós energetikai forrásokhoz!

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter még februárban tett ígéretet arra, hogy változtat a kormány az általuk hozott szigorú szabályozáson – ezt március 31-ig kellett volna megtenniük -, azonban az állítólagos politikai szándék ellenére sem történt előrelépés az ügyben.

Így hiába lenne égető szüksége az országnak az uniós pénzre, a vállalt módosítás nélkül biztosan nem fogunk hozzájutni.

A Párbeszéd szerint a kormány ismét átverte az embereket, illetve kiemelték, hogy Orbánék elfelejtették leadni a nemzeti energia- és klímatervet is, aminek a határideje június vége volt. Ebben szerepel, hogy 2030-ig meg kéne háromszorozni a meglévő szélerőműkapacitást, ami a jelenlegi szabályozás mellett lehetetlen, ezért a párt benyújtott egy szélerőműtilalmat feloldó törvénymódosítást – írta a atv.hu.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!