Ettől eldobod az agyad – Orbánék az unióra mutogatnak egy kormányzati luxusberuházás kapcsán!

A K-Monitor kiderítette, hogy brutálisan megemelkedett a Pénzügyminisztérium várbeli épületének felújítása, már az eredeti ár közel dupláját emészti fel a költözés.

Egyetlen épület belső felújítása és a homlokzat 1908-as állapotára való átalakítása hozzávetőleg annyiba kerül, mint az atlétikai VB vagy egy új metróvonal árának a harmada – írja a portál, ami kiemeli, hogy az eredeti, 2021-es tervek szerint a Pénzügyminisztérium várbeli épületét 55 milliárdból újították volna fel,

ehhez képest a költségek már jóval 100 milliárd felett járnak!

A lap hozzáteszi, hogy ehhez a tetemes költséghez most hozzácsaptak egy újabb 4,4 milliárdos kiadást, ugyanis a Közbeszerzési Értesítő szerint „az épületet kivitelező haveri cégek kapták meg a feladatot, hogy az építési tendert kibővítve bebútorozzák az irodákat”.

Az újabb milliárdos kiadás indoklása pedig egészen meglepő: azt az EU-elnökség közeledtével magyarázzák, ugynis szerintük mivel ez az épület lesz a 2024-es magyar EU elnökség egyik helyszíne, így sietni kell a beruházással, és nincs idő a hagyományos állami szervtől bekérni a bútorokat és az audiovizuális eszközöket.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!