Kiszólt a gödörből a lyuk – Varga Judit élete poénját sütötte el!

Varga Judit új arcát mutatta meg, mikor Brüsszelben a tagországok európai ügyekért felelős minisztereinek tanácskozása előtt magyar újságíróknak nyilatkozott.

Az igazságügyi miniszter arra reagálva, hogy az Európai Parlament többsége ellenzi, hogy 2024 második félévében Magyarország töltse be az uniós tanácsi elnökséget, kijelentette, hogy

az Európai Parlament nem tiszteli sem a demokráciát, sem a jogállamot, az uniós intézménynek nem osztottak lapot abban a kérdésben, hogy ki tölti be az unió tanácsának soros elnöki pozícióját!

Szerinte ez a lépés csak az EP frusztrációját mutatja, hiszen a magyar tanácsi elnökség egyik prioritása az lesz, hogy a jogállam, a jogállami elvek működését az európai uniós intézmények munkájában is ellenőrizze – írja az MTI.

“Az Európai Parlament nem tiszteli sem a demokráciát, sem a jogállamot, hiszen olyan kezdeményezéssel szeretne élni ezen a héten, ami egyértelműen szembe megy az európai uniós szerződésekkel” – jelentette ki mindezt úgy az igazságügyi miniszter, hogy közben Magyarország ellen évek óta jogállamisági eljárás folyik a demokrácia, az igazságszolgáltatás leépítése és az uniós forrásokkal való visszaélések miatt!

Az EP tehát azért nem szeretné, hogy Magyarország végezze az elnökséget, mivel az Orbán-kormány politikája összeegyeztethetetlen az uniós alapelvekkel.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!