Pont mint egy fideszes – Interjú közben futamodott meg az új polgármester!

Forrás: Facebook.com / Watch / Heti Napló Sváby Andrással

Gödön az időközi választáson Kammerer Zoltán, egykori olimpiai bajnok kajakozó nyert, aki ugyan függetlenként indult, de a Fidesz nyíltan támogatta őt. Az új polgármesterrel az ATV próbált interjút készíteni.

A Fidesz támogatásával nyert Kammerert a riporter arról kérdezte, hogy mi a véleménye az akkumulátorgyárról. Bár a kérdést többféleképp is feltették az új polgármesternek, valós válasz helyett csak annyit sikerült kihúzni belőle, hogy “a gyár már itt van”, és “együtt kell velük működni”.

Arra tehát nem sikerült választ adnia Göd új polgármesterének, hogy ő az akkumulátorgyár mellett vagy ellene van, ugyanis körülbelül 4 percig bírta az interjút,

majd egyszerűen felállt és kisétált a teremből.

A helyieket egyébként zavarja a gyár zajszennyezése, illetve sokan tartanak természetkárosító hatásától is, de hiába az őket ért kellemetlenségek, a kormány által létrehozott különleges gazdasági övezet révén az adóbevételek mégsem a város kasszájába kerülnek – emelte ki a 444.hu.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!