Tegye tönkre a főispán pitiáner trükközését!
Nincs rá jobb szó: szánalmas és nyomorult, amit Budapest főispánja művel. Sára Botond azt hazudta: LMBTQ-propagandát terjesztenek a józsefvárosi óvodákban, ám miután kiderült, hogy ez nem igaz és a bíróság jogerős ítéletben bocsánatkérésre kötelezte,
a fideszes főispán gyáva és pitiáner trükközésbe kezdett!
Sára Botond először úgy közölte a Facebook oldalán a bíróság által előírt szöveget, hogy ahhoz terjedelmes kommentárt fűzött, amelyben gyakorlatilag megismételte azokat a kijelentéseket, amikért elítélték, hozzátéve: nem ért egyet a bíróság döntésével. Amikor a korábbi pert elindító Pikó András józsefvárosi polgármester jelezte, hogy ez így nem minősül helyreigazításnak és jelezte, hogy ismét a bírósághoz fordul, párját ritkító dolog történt:
Sára Botond hajnali 4-kor tette ki a bocsánatkérését a facebook oldalára, majd úgy próbálta ezt eltüntetni, hogy még rögtön hat bejegyzést írt, hogy a poszt minél lejjebb kerüljön!
A pár óra alatt kitett bejegyzések közül kettő a kutyájáról szólt, vagyis Sára szánalmas módon saját négylábú kedvence mögé próbált elbújni. Íme az elrejteni kívánt poszt:
Csak összehasonlításképp: Budapest főispánja korábban egy hét alatt posztolt annyit, mint most, a helyreigazítás utáni pár óra alatt. Jámbor András parlamenti ellenzéki képviselő egy hozzászólásban meg is jegyezte: „Főispánként, a közigazgatási rendszer egyik fejeként próbálod kijátszani a jogrendszert. Szerintem már csak ezért is járna a lemondás.”
A gyorsan eldugott bocsánatkérés alatti kommentekből kiderül, hogy Sára Botond trükközése sokakat felháborított. Éppen emiatt többen is felvetették, hogy minél több embernek meg kellene osztania a helyreigazítást. És valóban, a dolog működhet:
a fideszes főispán őrjönghet, ha a Facebookot elárasztják a bocsánatkéréséről szóló megosztások!
Ehhez elég csak IDE KATTINTANI és megosztani a Sára Botond által rejtegetett bocsánatkérést. Ha elég sokan teszik ezt, tönkretehetik a fideszes politikus pitiáner trükközését.