Darázsfészekbe nyúlt a kormány – Hatalmas tüntetést szerveznek a diákok!

Forrás: Archívum

Az Orbán-kormány már az erőszaktól sem riad vissza, még akkor sem, ha épp gyerekek ellen kell könnygázt és gumibotot bevetniük. Most azonban egy olyan közeget vettek célkeresztbe, mely megroppanthatja a hatalmukat!

A kormány – a több mint egy éve tartó pedagógussztrájkokra és polgári engedetlenségi akciókra válaszul – bevezetné a státusztörvényt, mely lényegében teljesen megkötné a tanárok kezét. Megemelkedne az óraszámuk, egy teljes tanítási évre átvezényelhetők lennének, telefonjaikat és laptopjaikat átnézhetnék, sőt, még az oktatást sem szabadna kritizálniuk.

A bosszútörvény bevezetése ellen diákok és tanárok tüntettek a miniszterelnökségnek helyet adó Karmelita kolostor előtt, ahol a hatalom végül brutális eszközökkel verte le a diákok tiltakozását!

A fizikai megfélemlítés azonban nem a várt eredményt szült, ugyanis újabb megmozdulást szerveznek a diákok:

május 19-én (péntek) 16 óra 30 perctől gigatüntetés lesz a Kossuth téren. az esemény iránt már több mint 17 ezren érdeklődnek!

“A tüntetés a Kossuth téren a Tisza István emlékműnél kezdődik és az Oktogonig tart.
Az eseményre várunk minden az ügyet támogató magánszemélyt és szervezetet” – írják a közösségi oldalon közzétett esemény leírásában, mely “Gyerekeket bántasz! – 7IGEN-nel a gyermekbántalmazó rendszer ellen” néven fut.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!