Kiderült, mi okozta a rosszullétét!
Gálvölgyi János túl van az életveszélyen. Erről a színész lányai számoltak be egy, a Facebookra feltöltött videóban. Gálvölgyi Dorka és testvére, Eszter elmondásából kiderül:
Gálvölgyi János megszólalt és első szavaival már a fellépéseiről beszélt.
A színművész első kérdése ugyanis az volt, hogy „ugrott-e a Pintér Béla”, vagyis elmaradt-e a Marshal Fifty-Six című előadás, amelyben május 11-én és 12-én lépett volna fel Pintér Béla és Társulatában. A színész lányai azt is elárulták, hogy Gálvölgyi Jánost továbbra is az intenzív osztályon kezelik, és
szó sincs arról, hogy tüdőembólia okozta volna a színész rosszullétét. A nehézlégzés hátterében egy összetett tüdő- és szívelégtelenség áll.
Gálvölgyi Eszter azt is elmondta: ők nem akarták senkinek a fejét, nem ők kezdeményezték a belső vizsgálatot és a nyomozást sem.
A színész gyermekei hangsúlyozták: nem akartak édesapjuknak külön bánásmódot, csak azt, hogy hasonló eset senkivel se forduljon elő. Azt is elárulták:
senkitől nem kaptak megkeresést, és bocsánatot sem kértek tőlük.
Gálvölgyi Dorka szerint a színművészre lassú gyógyulás vár, de a nehezén már túl van. Testvére azt mondta: szeretnének mindenkit megnyugtatni, hogy ha nem is pár héten belül, de remélik, hogy Gálvölgyi János előbb-utóbb színpadra áll.