Gálvölgyi János veje: „hazudnunk kellett volna, hogy elinduljon a mentő”

Erről mindenkinek tudnia kell!

Döbbenetes állítást tett közzé Gálvölgyi János veje. Az újságíróként dolgozó Kövesdi Péter a 24.hu portálon megjelent írásában kijelenti:

hazudnia kellett volna Gálvölgyi János családjának, hogy elinduljon hozzá a mentő!

A színész veje szerint mindezt a család egyik barátja árulta el nekik, amikor azt mondta: „Hülyék vagytok: azt kellett volna mondani, hogy eszméletlen, és megkezdtétek az újraélesztést.” Kövesdi nem a mentőket hibáztatja, mivel tudja, hogy „nincs elég bevethető rohamkocsijuk és kevesen vannak. Nem bántja őket, mert tudja, hogy

a mentők „alulfizetettek. Baszakodik velük a kormány. Egy rendőr a főnökük. Össze-vissza dobálják őket az országban. Ettől frusztráltak és ingerlékenyek…

szóval pont olyanok, mint bárki más ezen a szűk 93 ezer négyzetkilométeren. Csoda-e, hogy rácsapják a telefont a türelmetlen hozzátartozóra?”

Gálvölgyi veje szerint felidéz egy korábbi történetet, amikor a Mentőszolgálattal szemben lakó nyugdíjas anyagbeszerzőhöz fél óra után ment ki két, a fővárosba vezényelt nyíregyházi mentős, de segíteni nem tudtak, mert nem volt náluk komolyabb felszerelés, ezért egy újabb mentőt kellett hívni. A beteg az újraélesztés után egy héttel meghalt, így „nem a Mentőszolgálat, hanem a kórház statisztikáját rontotta.” Kövesdi Péter hozzáteszi: csak az nem hibázik, aki nem dolgozik, márpedig a mentősök nagyon is sokat dolgoznak. Csakhogy

a mentősök „életekkel dolgoznak: a mi életünkkel. A tiétekkel. Mindenkiével, aki nem keres percenként háromszázezret, és nincs elég pénze, hogy saját mentőautója legyen,

amelyik éjjel-nappal rendelkezésére áll.” A színész veje szerint elvárható volna, hogy a mentők ezt tisztességesen, nyugodt körülmények között, megfelelő fizetésért tegyék. „Akkor talán nem raknák rá a telefont a mentőt háromnegyed órája váró, kétségbeesett lányra, időben indítanák a kocsit a fulladozó, félrebeszélő beteghez, szóval úgy működnének, ahogy működniük kellene.”

Kövesdi Péter a mentőszóvivő nyilatkozatát is felidézi, aki azt mondta, „nem az számít, hogy valaki híres, vagy sem, minden esetben a beteg állapotának súlyosságát veszik figyelembe.” Szerinte ezt úgy kell érteni:

„Nehogy már azt tessék hinni, hogy azért, mert valaki híres, több járna már neki, mint az a szar,

ami egy nyugdíjas anyagbeszerzőnek. Itt kérem, nem kivételezünk senkivel csak azért, mert valaki. Így érvelnek, noha senki nem akadt, aki egyedi elbánást kért volna: csupán időben kiérkező mentőért szólt mindenki.”

Gálvölgyi János veje írása végét egy kérdéssel zárja, ami szó szerint így szól: „Mindennek nyomán csak annyit kérdeznék – nem megbántva senkit a hangos szóval – most, hogy a kormány már tényleg mindenkitől megvédett minket, a transznemű brüsszeli bürokratáktól a háborúpárti dollárbaloldalon meghízott tanárokon át a kábítószerfüggő, kordonbontó diákokig; kijuttatta a válogatottat az Európa-bajnokságra és kétszer is vendégül látta a pápát,

nem lehetne-e elintézni, hogy kijöjjön a mentő, mondjuk, egy órán belül.

Vagy legalább azt, hogy ne kelljen a túlélésért hazudnunk azoknak, akik tényleg megmenthetnék az életünket.”

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!