Sarokba szorították Szijjártót – Kellemetlen kérdést szegeztek neki!

Kiderült, hogy Szijjártó Péter és delegációja egyetlen repülőút során 5,5 millió forintot herdált el ételre és italra. A luxusútról Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke kérdezte a külügyminisztert.

Az ellenzéki politikus írásbeli kérdéssel fordult Szijjártóhoz, hogy megtudja, “mi a fenét ettek, hogy 5,5 millióba került”.

Komjáthi, a közösségi oldalán megosztott bejegyzésében kiemeli, hogy a külügyminisztert 2022 februárjában népes üzleti delegáció kísérte el Egyiptom fővárosába, majd onnan Bahreinbe, az út során elfogyasztott étel és ital pedig személyenként 110 ezer forintjába került az adófizetőknek.

A honvédség egyik repülőjén megtett luxusút során a delegáció 5,5 millió forintért evett-ivott, valamint közel 7 millióért internetezett a fedélzeten.

Ez azt jelenti, hogy mindez személyenként 110 ezer forintjába került az adófizetőknek.
Ez az összeg több, mint egy közmunkás havi bére, de még a minimálbérből élőknek is félhavi fizetése – írja Komjáthi, aki azt is firtatta, hogy mi szükség volt arra, hogy az állam állja 50 üzletember fogyasztását.

“Szerintem különösen visszás a luxusrepülőgépes dőzsölés, amikor a kormány hibájából mindenki rosszabbul él, a napi megélhetés pedig elviselhetetlen terhet ró az emberekre” – teszi hozzá az ellenzéki politikus, aki írásbeli kérdésében arra is kíváncsi, hogy mi alapján választották ki Szijjártó küldöttségének üzletember tagjait, illetve, hogy ők hozzájárultak-e az utazás költségeihez, valamint, hogy melyik internetszolgáltató keresett 7 millió forintot az úttal.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!