Elképesztő: énekelni kezdett egy lány az aluljáróban és pár perc múlva mindenki a szabadságot éltette!

Járókelők és ellenzéki politikusok egymásba kapaszkodva daloltak.

Megható és felemelő dolog történt május 9-én Budapesten, a Nyugati téri aluljáróban. Először csak két gitáros játszott, majd egy lány énekelni kezdte Koncz Zsuzsa és Bródy János Szabadnak születtél című dalát. A megindító szöveg és a szép hang egyre több embert állított meg, majd jött a meglepetés: a nézelődők között feltűntek az MSZP országgyűlési képviselői és politikusai.

A dal végén már az ellenzéki politikusok és a járókelők egymásba kapaszkodva énekeltek.

A helyszín és az időpont persze nem volt véletlen: a flashmobot az MSZP szervezte az Európa-napon, és a helyszín – a Nyugati-tér – neve is felért egy üzenettel. Ugyanis az európaiságon túl

a dal a fiatalok jelenlegi helyzetéről, a szabad, európai oktatásért való küzdelemről is szólt. Érdemes megnézni!

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!