Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője még 2021-ben fordult közérdekű adatigényléssel a kormányhoz, hogy megtudja, milyen döntések vezettek a veszteségesen működő Mátrai Erőmű túlárazott megvásárlásához!
Orbánék természetesen a mutyigyanús megvásárlás körülményeiről és az MVM-mel kapcsolatos kormányzati tervek részleteiről mélyen hallgattak, éveken át próbáltak titkolózni, az adatokat a bírósági döntések ellenére sem voltak hajlandók kiadni!
A veszteséges erőművet közpénz-tízmilliárdokért vásárolta meg az állami MVM Mészáros Lőrinctől,
illetve ebben az időszakban hozott a kormány különböző stratégiai döntéseket az MVM-mel kapcsolatban – írja az ügy hátteréről az MSZP frakcióvezetője, aki hozzátette, hogy Orbánék próbálnak titkolózni, húzzák az időt, “de végül a bíróság első- és másodfokon is adatkiadásra kötelezte a kormányt”.
Orbánék olyannyira nem szerették volna kiadni a veszteségesen működő Mátrai Erőmű megvásárlásával kapcsolatos dokumentumokat, hogy a jogerős ítélet végrehajtása helyett felülvizsgálati kérelemmel fordultak a Kúriához, mely az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A kormány terve azonban nem jött be, pontosan ugyanazt az ítéletet hozta a bíróság, mint amit 2021- szeptemberében,
így ezzel maximum csak egy kis időt nyertek, azonban 54 ezer forint költségtérítés ellenében, 15 napon belül megismerhetővé kell tenni az MVM Zrt-vel kapcsolatban 2019-2020-ban hozott tulajdonosi határozatokat!
Most ki fog derülni, hogy mikor és milyen határozatok születtek a Mátrai Erőmű megvásárlásával Mészáros “nemstróman” Lőrinc veszteségeinek kipótlására, vagy hogyan készítették elő a köztulajdonban álló MVM privatizálását – írja bejegyzésében Tóth Bertalan, aki szerint “mindenkinek joga van tudni, miért, hogyan és kinek akarta átjátszani a Fidesz nemzeti vagyonunk egyik legértékesebb részét, vagy milyen döntésekkel szivattyúzták ki a közpénzt az állami cégből”.