Cselédet csinálnak Orbánék sok tízezer emberből! Jön a röghöz kötés, tilos a fizetésemelés!

A vármegyék után itt a cselédtörvény! Önre is vonatkozhat!

Már nem csak a megyehatároknál érezhetjük magunkat a középkorban, hanem a köztisztviselők már munkahelyükön is – derült ki abból a levélből, amelyet Hadházy Ákos hozott nyilvánosságra. Ugyanis

egy eltitkolt kormányzati dokumentum szerint a köztisztviselőket röghöz kötnék és megtiltanák számukra az előreléptetést és az ezzel járó fizetésemelést.

A politikus bizonyítékként egy olyan levél másolatát tette ki, amelyet a Miniszterelnökség alá rendelt György István közigazgatásért felelős államtitkár írt alá. A levél a kormányhivatalokat vezető főispánoknak szól a 4028/2023-as kormányhatározat végrehajtásáról. Ebben a kormány elrendelte, hogy munkahelyváltás esetén a köztisztviselők egy évig ne legyenek magasabb besorolású állásba helyezhetők annál, mint amilyet az előző kormányzati igazgatási szervnél betöltöttek. Emellett nem állapítható meg számukra magasabb fizetés sem annál, mint amennyire az érintett kormánytisztviselő a munkahelyváltást megelőzően jogosult volt.

A határozat azt is kimondja, hogy a kormányzati jogviszony lemondással vagy közös megegyezéssel történő megszüntetését követően egy éven belül új kormányzati jogviszony csak akkor létesíthető az érintett személlyel, ha az új illetménye nem haladja meg a régit.

A Hadházy által közzétett levél által hivatkozott határozat az úgynevezett „négyezres” kormánydöntések kategóriájába tartozik, ami azt jelenti, hogy

a határozatot elrejtették a nyilvánosság elől és a Magyar Közlönyben sem jelent meg.

Ez azért is érdekes, mivel az ilyen döntések semmilyen minősített adatot nem tartalmaznak, mégsem tudni, mi áll bennük, mert döntés-előkészítő anyagnak minősülnek.

A köztisztviselők az év elején jelezték, hogy tarthatatlan a helyzetük: Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke azt mondta, hogy már túl vannak a tűréshatáron, a fizetésük pedig olyan alacsony, hogy aki teheti, az menekül.

Harminc százalékos a létszámcsökkenés, a közszféra minden ágazatában munkaerőhiány van.

A maradók többet dolgoznak, kevesebbért, sokkal nagyobb felelősség hárul rájuk, ezért folyamatos az elvándorlás. Úgy látszik, Orbánék ezt a helyzetet most egy középkori cselédtörvénnyel akarják megoldani, amivel a köztisztviselők nyomorúságos helyzetét egyszerűen bebetonozzák.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!