Az Európai Bizottság kezdeményezte az Európai Bíróságnál azt az eljárást, melyet a magyar kormány homofób törvény miatt indítottak; ehhez most egyre többen csatlakoznak!
A Magyarországgal szemben benyújtott keresethez Belgium, Hollandia, Írország, Luxemburg és Portugália már csatlakozott, illetve szakértők szerint Franciaország és Németország is beállhat a sorba,
most azonban az Európai Parlament jelentette be, hogy csatlakoznak a melegek jogait sértő törvényi rendelkezések miatt Magyarország ellen indított perhez!
A magyar kormány 2021-ben fogadta el azt a törvényt, ami összemossa a pedofíliát a homoszexualitással. Ez ellen az orosz típusú törvény ellen azóta számos magyar és nemzetközi szervezet lépett már fel, illetve az Európai Bizottság az Európai Bírósághoz fordul annak reményében, hogy a bíróság megállapítja, hogy a törvény elfogadásával Magyarország megsértette az uniós jogból eredő kötelezettségeit – számolt be róla a Népszava.