Hirtelen menekülni kezdtek a fideszes propagandisták!

Valamit megtudhattak!

Jelentős számban hagyják ott a Fidesz propagandistái a kormánymédia egyik zászlóshajóját, az Indexet – értesült a Media1. A portál úgy tudja, hogy

az év eleje óta nyolcan jelentették be a távozásukat,

ami a szerkesztőség létszámához képest jelentős felmondási hullámnak minősíthető. Ha pedig ehhez még azt is hozzávesszük, hogy az év elején Bugyinszki György tartalomfejlesztési vezető is kilépett, néhány nappal ezelőtt pedig Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő is megszakította az együttműködését az Index.hu-val, akkor kijelenthető:

valami nagyon nincs rendben az Index körül!

A portál azonban hiába küldte el kérdéseit az Index.hu-t tulajdonló Indamediának, a válaszüzenetben egy magát meg nem nevező sajtós mindössze annyit jelzett vissza, hogy nem kívánnak reagálni a kérdésekre.

Amúgy az feltűnő, hogy a távozók jelentős része a newsroomban dolgozott, vagyis a hírekért felelt, ahogy az az alábbi listából ki is derül:

  • Varga Csenge (news)
  • Ráti Emese (news)
  • Nagy Flóra (news)
  • Virág Sára (news)
  • Horváth Róbert (közösségi média)
  • Imre Róbert (közösségi média)
  • Bazsó Dávid (fomo)
  • Ruzsovics Dorina (vizuál).

A Media1 arra is rákérdezett, hogy van-e alapja az egyes indexes munkatársak körében kialakult félelmeknek, hogy a cég körül esetleg hamarosan valamilyen nagyobb változás várható,

van-e tervben például egy másik lappal történő összevonás,

és tudnak-e az aggódók számára valamilyen megnyugtató választ adni, kijelenthető-e, hogy az aggodalom megalapozatlan, de az Indamedia erre a kérdésre sem reagált. A Media1 úgy tudja, hogy

az Indexnél hamarosan további távozás is várható.

Ugyanakkor más forrásból azt is megtudták, hogy időközben felvettek néhány új munkatársat próbaidőre a szerkesztőségbe.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!