Hiába a megszorítás, tovább drágul a gigaberuházás!

Hiába a rekordmagas infláció és a megélhetési válság, a kormány a csütörtök este megjelent kormányrendeletben tudatta a néppel, hogy további 20 milliárddal növelik a Budapest-Belgrád vasútvonal költségeit!

A 24.hu írta meg először, hogy a pénzt katonai rakodókra, talajszennyezéssel kapcsolatos kármentesítésre, illegális hulladéktelep felszámolására, MÁV épületek és telephelyek felújítására és élőhely-rekonstrukcióra költik.

2020-ban derült ki, hogy a kormány 85 százalékban kínai hitelből építteti meg a Budapest-Belgrád vasútvonalat. A hitelszerződést titkosították, azonban azt tudni, hogy

a több mint 800 milliárd forintba kerülő beruházás 979 év alatt térülhet meg,

így nem mondható, hogy Orbánék jó üzletet kötöttek.

Az is kiderült már, hogy a szerbiai szakasz kilométerenként 1,4 milliárddal kevesebbe fog kerülni, mint a magyarországi, amit Mészáros Lőrinc egyik érdekeltsége végez két kínai vállalattal közösen.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!