Orbánék legújabb lépéséből hatalmas botrány kerekedhet, mely a Fidesz bukásához vezethet!

Kiderült, hogy Orbánék teljesen hülyének néznek mindenkit, ugyanis jelen állás szerint a héten készülnek szembeköpni a teljes magyar társadalmat!

A magyar kormány már egy éve masszív hadjáratot folytat az uniós szankciók ellen, bombás plakátokkal hergelik az embereket és azokra fogják az uniós szinten is rekordmagas inflációt.
Sőt, még nemzeti konzultációt is indították a kérdésben, melyből kiderült, hogy a magyarok 97 százaléka (ami valójában csak a konzultációs ívet visszaküldők 97 százalékát jelenti) ellenzi az Oroszországot sújtó szankciókat!

Ehhez képest most Josep Borrell, az uniós külügyi főképviselő arról adott tájékoztatást, hogy az orosz-ukrán háború egyéves évfordulója előtt elfogadják a 10. szankciós csomagot,

mellyel minden uniós kormány egyetért!

A HVG szerint Borrell szavaiból arra lehet következtetni, hogy még a magyar kormány sem jelezte ellenérzését vagy vétó szándékát az újabb szankciós csomag kapcsán a külügyminiszterek ülésén, tehát azt Orbán is meg fogja szavazni!

Ha ezt azonban a magyar kormány meglépi, akkor azzal bebizonyítják, hogy minden amit az uniós szankciókkal kapcsolatban mondtak csak színjáték volt, valójában ugyanazt a kétszínű játékot folytatják, amit az elmúlt években megszokhattunk tőlük. 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!