
A kormánynak továbbra sincs épkézláb válasza arra, hogy miért volt szükséges a Vodafone megvásárlására egy gazdasági válságba hajló időszakban!
A Fidesz-kormány rossz döntései miatt emberek milliói nyögik az eszméletlen inflációt, az ország a recesszió küszöbén áll, még mindig sunnyognak a Pegasus lehallgatási botrány miatt, ráadásul még a költségvetést is kénytelenek voltak rendeleti úton újraírni, így még érthetetlenebb, hogy miért most valósítsák meg Orbánék a rendszerváltás óta legnagyobb volumenű távközlési tranzakciót?!
Az MSZP azonban talált rá magyarázatot, tudják, hogy mi indokolhatta a Vodafone felvásárlását, ugyanis mint kiderült,
a kormány máris saját kádereit ültette be a távközlési vállalat vezetőségébe,
köztük Rogán Antal kabinetfőnökét, Nagy Ádámot, akinek a nevét a Völner-ügy kapcsán ismerhette meg az ország; tehát a Fidesz lényegében kifizetőhelynek használja a Vodefone-t!
Az MSZP hiába kérte a Vodafone megvásárlásáról szóló szerződés kiadását az állami Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt-től, azt megtagadták, ezért adatigénylési pert is indít dr. Tóth Bertalan frakcióvezető.
Orbán Viktort ugyanis senki sem hatalmazta fel, hogy úgy bánjon a magyar emberek által befizetett adóval, mintha az az övé lenne
– írja közleményében a szocialista párt, mely kiemeli, hogy a mindenkori magyar miniszterelnök feladata az, hogy a közpénzeket a köz érdekében használja fel.
Ezzel szemben a Fidesz elszórta azokat a milliárdokat, melyeket a bajba került emberekre kellett volna költeni!
Amit ugyanis a távközlési vállalat üzletrészéért az eddigi hírek alapján kifizetett az állam az adófizetők pénzéből, abból futta volna a pedagógusok-béremelésére, vagy a 2008 óta nem emelt családi pótlék megduplázására, de akár családonként 3,5 millió forintos vissza nem térítendő energetikai korszerűsítési támogatást is lehetett volna adni 100 ezer lakás számára.