Beütött az orbáni büntetőadó – Nehéz helyzetben a lakosság!

Az Orbán-kormány megemelt kiskereskedelmi adója miatt rendkívül nehéz helyzetben vannak a magyar családok, ugyanis a rekordmagas infláció (25,7 százalék) miatt sokaknak már egy szimpla bevásárlás is gyomorgörcsöt okoz.

Ennél talán még nehezebb helyzetben vannak a nyugdíjasok, akiket az átlaginál magasabb, 27,4 százalékos infláció sújt, ráadásul az élelmiszerek ára több mint 44 százalékkal emelkedtek egyetlen év alatt,

míg az alapvető élelmiszerek ennél is jobban, 78-80 százalékkal kerülnek többe!

A kormány hónapok óta csak magyarázkodik, hogy miért magas az infláció, sőt, már jósolnak is, hogy mikor lesz alacsonyabb, azonban a felelősség hárítása mellett csak arról nem beszélnek, hogy tesznek-e bármit is az infláció megfékezéséért.

A brutális élelmiszerárakon azonban nem mindenki veszít, a kormánynak kifejezetten jól jönnek a megemelt árak,

ugyanis a tervezetthez képest 100 milliárd forinttal több pénzt szedtek be a 2022 nyarán megemelt kiskereskedelmi különadóból, és közel 1400 milliárd forinttal többet áfából.

Az MSZP szerint nem a szankciók és nem is az árstop hajtotta föl az élelmiszerek árát, hanem a brutális orbáni büntetőadók!

A szocialista párt éppen ezért továbbra is fenntartja azt a javaslatát, hogy legyen 0 százalék az alapvető élelmiszerek áfája, és el kell törölni az inflációnövelő kiskereskedelmi büntetőadót!
Nem az árstopot kell kivezetni, hanem az adószabályokat kell megváltoztatni, melyek révén azonnali árcsökkenés lenne tapasztalható a boltokban és több maradna a családoknál!

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!