Titkolja a Fidesz, mi folyik majd a csapból, ha beindul a kínai akkumulátorgyár Debrecenben!

Orbán Viktor és Hszi-Csin-Ping kínai elnök - Fotó: MTI

Pánikszerűen tüntették el a saját cégük megbízásából készített dokumentumokat Orbán emberei!

Eltüntette a Fidesz azt a tanulmányt, amely arról szól, hogy mennyi vizet használna fel a kínai CATL Debrecenbe tervezett gigantikus akkumulátorgyára – értesült a 444.hu. A vízvezetéképítést előkészítő dokumentációt egyébként maga a fideszes önkormányzat készíttette el a tulajdonában álló Debreceni Infrastruktúra Fejlesztő Kft. megrendelésére az Enviro-Expert Kft.-vel még tavaly decemberben, a lakossági tiltakozások előtt. Ám

amikor kiderült, hogy milyen brutálisan sok víz kell kínai gyár működéséhez, az ezt igazoló iratok eltűntek!

A debreceni városvezetés a hét elején még szórólapokon hazugozta azokat, akik szerint a gyár akár napi 40 ezer köbméter (16 olimpiai úszómedencényi) vizet fogyasztana. Ám amikor kiderült, hogy a tavaly decemberben készült tanulmány szerint a gyár valós vízfogyasztása akár a napi 60 ezer köbmétert is elérheti,

a Fidesz levette a kormányhivatal oldaláról a dokumentációt, amiből arra lehetne következtetni, mi folyna a csapokból, ha beindul az akkugyár.

A napi 60 ezer köbméter víz felhasználása ugyanis nagy valószínűséggel veszélybe sodorná az amúgy is vízhiányos Alföldön fekvő Debrecen lakossági vízellátását – így könnyen lehetséges, hogy az akkugyár „elszívná” a vizet a lakossági vízellátástól, és lehetnének olyan időszakok, amikor a szokásosnál kevesebb víz folyna a csapokból.

Egy gigantikus akkumulátorgyár esetében ugyanis nem csak az esetleges szennyező hatással kell számolni, hanem azzal is, hogy egy ilyen ipari létesítménynek rendkívül nagy a vízigénye. Debrecen körül azonban nincs folyó,

a környékbeli víznyerő telepek termelése pedig nem bővíthető korlátlanul anélkül, hogy azt a vízkészlet meg ne sínylené.

Az erről szóló dokumentáció egyébként még a lakossági tiltakozások előtt került ki a kormányhivatal honlapjára, de amikor a vízfogyasztás is téma lett, a teljes tanulmányt két nap alatt eltüntették. Az önkormányzat ezt azzal magyarázza, hogy a saját cégük által felkért szakértő által készített tanulmányban

„a terület vízigényével kapcsolatos leírás félreérthetően fogalmazott”, ezért most annak „pontosítását” kérték.

Egyébként az előzetes tanulmányok szerint nem csak a vízfelhasználás okozna porblémát Debrecenben, hanem a várható óriási energiafelhasználás is. További probléma, hogy a szakértő számításai szerint

a gyár napi 18-28 ezer köbméternyi szennyvizet is termelne, ami „kritikusabb napokon” meghaladja a helyi szennyvíztisztító telep kapacitását.

Emiatt a város szennyvíztisztító kapacitását is bővíteni kell. A 24.hu megkereste az eltüntetett tanulmányt készítő Enviro-Expert Kft.-t, melynek munkatársa szerint őket valójában senki sem kereste.

Az előzetes dokumentációt készítő cégnél nem tudnak arról, hogy bármilyen probléma merült volna fel a tanulmányukban szereplő vízfogyasztási adatokkal kapcsolatban.

A kérdés ezek után már csak az, hogy vajon a fideszes önkormányzat miért tüntette el a Debrecen kiszárítását igazoló dokumentációt, és vajon milyen új adatokkal állnak majd elő, ha a korábbi tanulmány adatait hivatalosan nem tudták megcáfolni?

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!