Komoly bajban a Fidesz – Ez a botrány még a kormánypárt szavazóinál is kiverte a biztosítékot!

Fotó: Ronald Zak/PA

Nemcsak a Schadl–Völner-ügy miatt fájhat a kormánypárti döntéshozók feje, hanem most még az Erasmus-botránnyal is meg kell küzdeniük, ami azonban a saját szavazóikat is megosztja.

A 21 Kutatóközpont készített január 18. és 23. között egy felmérést, melyből kiderült:

a magyar lakosság 51 százaléka a kormányt tartja felelősnek az alapítványi egyetemek Erasmus-támogatásának felfüggesztéséért.

A válaszok pártreferencia szerint változtak, ugyanis az ellenzéki szavazók és a bizonytalanok nagy többsége a kormányt hibáztatja a támogatás felfüggesztéséért, míg a fideszesek inkább az Európai Uniót tartják felelősnek.
Bár Orbánék elhitették szavazóik többségével, hogy az Erasmus-ügy csak az unió újabb aljas gáncsoskodása, abban azonban már nem sikerült befolyásolniuk a saját táboruk véleményét, hogy mit kéne lépnie a kormánynak.

A magyarok kétharmada (66 százaléka) úgy gondolja, hogy az egyetemek vezető testületeiből vissza kellene hívni a politikusokat

– emeli ki elemző cikkében az atv.hu, mely hozzáteszi, hogy a még fideszes szavazók 39 százaléka szerint is vissza kellene hívni a politikusokat a vezető testületekből. Az ellenzékiek és pártnélküliek körében ez az arány sokkal magasabb (92 és 70 százalék), jelentős többségük hívná vissza a politikusokat a kuratóriumokból.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!