Ez fájhat Orbánnak: feloszlik a helyi Fidesz ott, ahol óriási pofont kaptak!

Lehet, hogy ezt országosan is ki kellene próbálni.

Feloszlik a helyi Fidesz csoport a brutális időközi választási vereség után Jászberényben – írta meg a hvg.hu. A drasztikus lépést Pócs János kezdeményezte, amint azt a Facebookra kiposztolt üzenetéből is kiderül, amely szó szerint így szól:

„A választók akaratát figyelembe véve kezdeményezem a jászberényi Fidesz-csoport feloszlatását és újjászervezését!”

A térség parlamenti képviselője azután döntött így, hogy a Fidesz súlyos vereséget szenvedett a helyi időközi választáson. Besenyi Orsolya, a névleg független, de valójában a kormánypárt által támogatott jelölt a szavazatok 29,86 százalékát szerezte meg, és

a Fidesz jelöltjei a város mind a tíz választókörzetében vereséget szenvedtek.

A hvg.hu kérdésére Pócs János egy munkatársa azt mondta: a képviselő ezt a bejegyzést a Fidesz-csoport tájékoztatásának szánta, a részleteket velük kívánja megosztani.

Mint ahogy azt mi is megírtuk, a jászberényi időközi választást azért kellett kiírni, mert a DK helyi képviselője a Fidesszel együtt kezdeményezte a helyi képviselőtestület feloszlatását.

A választáson az ellenzék a DK nélkül földbe döngölte a Fideszt Jászberényben.

A megsemmisítő vereség olyan csapást mért a kormánypártra, hogy a Fidesz már a választás éjszakáján az összes, a jelöltjük támogatásával kapcsolatos posztját törölte a Facebookról.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!