Hatalmas tockost kapott Rákay Kálmán, Orbán, meg az egész Fidesz!

Egy baloldali vezető megmutatta, hogyan kell Orbánékat helyretenni.

Hetek óta azon röhög a fél ország, hogy milyen nevetséges színvonalú filmsorozatot hozott össze Aranybulla címmel Rákay Kálmán, aki egy ideje már az ősmagyar Philip nevet használja. Az egykori zenetévés riporter persze nehezen tűri a kritikát: előbb világgá kürtölte, hogy szerinte amerikai trollok pontozták le 1,1 átlagúra az IMDb-n az egymilliárd forintból forgatott alkotást, majd bejelentette, hogy nem áll le és a mohácsi csatáról is készítene egy filmet. A jelek szerint ez volt az, amitől az MSZP társelnökében elszakadhatott valami, mert parádés kommentet fűzött a hírhez. Komjáthi Imre Facebookra kitett posztja egyszerre ad tockost Rákay Kálmánnak és az egész Fidesznek. Íme:

0119 Komjathi poszt. 1

 

Ez olyan briliáns szöveg, amit egyszerűen nem kell magyarázni. Egyetlen mondattal teszi röhejessé a mindig másokat hibáztató Fideszt és a filmeken keresztül százmilliókat elpazarló propagandistákat.

Orbánék pedig hiába őrjöngenek: a humorral szemben nincs fegyverük!

A Fidesz ugyanis csak az erőben hisz, ezért politikusai azt utálják a legjobban, ha kinevetik őket. Orbánék számára ugyanis a nevetségessé válás egyenlő a gyengeséggel, ami ugye nem illik bele a saját magukról kialakított képbe. Ez persze azt is megmutatja, mivel lehet Orbánékat zavarba hozni, illetve gyengíteni.

Aki pedig egy hozzászólással szeretné még hozzátenni a saját észrevételét, cikkünk végén a posztra kattintva ezt azonnal meg is teheti.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!