Földbe döngölte a Fideszt az ellenzék Jászberényben!

Gyurcsányék nélkül jött össze a kétharmados győzelem.

Kéthamados eredménnyel nyerte meg az ellenzék a jászberényi időközi önkormányzati választást. Az ellenzéki összefogás jelöltjei nem pártszínekben, hanem a Közösen Jászberényért Egyesület jelöltjeiként indultak, akárcsak az eddigi polgármester, Budai Lóránt, aki 67,92 százalékos többséggel verte meg a Fidesz–KDNP hasonlóan pártlogó nélkül, függetlenként indította a saját polgármester-jelöltjét, Besenyi Orsolyát. Mindez azt jelenti, hogy

Orbánék óriási pofont kaptak: a polgármesteri poszt és mind a tíz egyéni körzet az ellenzéké lett!

A mostani időközi választást azért kellett megtartani, mert a testület tavaly októberben önmaga feloszlatásáról döntött. Ennek előzménye az volt, hogy az előző képviselőtestületben egyenlő arányban voltak ellenzéki és kormánypárti képviselők, a mérleg nyelve pedig a Mi Hazánk önkormányzati képviselője volt, aki folyton a Fidesszel együtt szavazott. A mostani feloszlatást azonban a DK-s Gedei József kezdeményezte, aki Budai alpolgármestere volt, ám megromlott a viszonyuk, és emiatt Gyurcsányék embere ki is lépett az ellenzéki egyesületből. És mivel a DK később is távol tartotta magát az időközi választástól,

az ellenzéki mostani győzelme Gyurcsányék nélkül jött össze.

Gedei a választás után jelezte, hogy a DK-ból is kilépett, a Jobbik pedig már a végeredmény kihirdetése előtt kiadott egy közleményt, amelyben azt írták: „Jászberény életében egy új időszak kezdődhet el a lakosoknak köszönhetően, hiszen nemcsak vezetőjüknek szavaztak bizalmat újra, de kisebbségbe kerültek azok is, akik eddig arra használták a felhatalmazásukat, hogy akadályozzák a szakmai munkát.” A Jobbik amúgy a DK-nak is eőrsen odaszúrt, amikor a választás tanulságai közé sorolták azt is, hogy a kétharmados győzelmet egy igazi lokálpatrióta csapat érte el „a pártérdekekkel a helyi politikát mérgező Gyurcsánypárt nélkül, a Fidesszel és kollaboránsával, a Mi Hazánkkal szemben.” 

A MSZP is üdvözölte a jászberényiek döntését. Szerintük „az MSZP, a Kossuth Kör, a Jobbik és a Momentum összefogása bebizonyította, hogy a mai választási rendszerben

kizárólag akkor van esély a sikerre, ha együttműködnek a demokratikus ellenzéki pártok, és ez még akkor is igaz, ha ezt nem mindenki vállalja közülük, mint ahogy most a DK sem tette.”

Az MSZP szerint világossá vált, hogy az önkormányzati választásokon az a helyes, ha helyben és nem a pártközpontokban döntenek a jelöltekről. „Akár úgy, mint Jászberényben, hogy megállapodtak, akár úgy, hogy megállapodás híján helyi előválasztáson választják ki a legalkalmasabb jelöltet.”

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!