Micsoda pálfordulás! Nagy Feró hátat fordított a fideszes irányvonalnak!

Fotó: Facebook

Nagy Feró teljesen hátat fordított a korábbi fideszes irányvonalnak!

Ki hitte volna, hogy a köztudottan jobboldali Nagy Feró egyszer megfogadja Márki-Zay Péter tanácsait? Márpedig ez is bekövetkezett. Bő fél évvel ezelőtt, 2022 májusában a Magyar Hírlap még azon gúnyolódott, hogy az ellenzék egykori miniszterelnök-jelöltje milyen energiatakarékossági javaslatokat adna az embereknek.

A fideszes újság „fura ötletrohamnak” nevezte Márki-Zay rezsispórolási tippjeit.

Rémisztő példaként említették például azt, hogy az ellenzéki vezető miként takarékoskodna a vízzel, és „abszurd javaslatként” említették azt az ötletet, hogy „a polgárok húzzák el a függönyöket, ha süt a nap, tartsák nyitva a sütő ajtaját sütés után.” Ehhez képest csak hat hónap telt el és kiderült:

Nagy Feró már Márki-Zay Péter tanácsai szerint él!

A Beatrice énekese ugyanis a Blikknek arról beszélt, hogy ő bizony odafigyel a spórolásra, például beüzemelte a régi cserépkályhájukat. Majd így folytatta: „Emellett függönyöket szereltem a ház több pontjára, amelyek fogják a meleget.”

Nagy Feró hozzátette: csak egy helyiséget fűtenek ki, a hálószobájukban pedig 16-17 fok van. Szerinte „ez is a spórolás egy formája, elég hozzá egy meleg takaró.” Persze kérdés, hogy

mit szól a Magyar Hírlap ahhoz, hogy Feró követi az ellenzék javaslatait?

Sőt, továbbmegyünk: vajon mit gondolnak magukról azok a fideszes szavazók, akik a rezsicsökkentés megszüntetése után most szintén spórolnak? Vajon hogy sikerül elnyomniuk magukban az érzést, hogy kedvenc pártjuk hülyének nézte őket? Hiszen ők is most pont úgy élnek, ahogy azt Márki-Zay Péter fél évvel ezelőtt javasolta!

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!