Novák Katalin egyszerű pártkatona – Megbukott, mint köztársasági elnök!

Bár sokan kérték a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a kormánypárti többség által elfogadott szociális ellátást módosító törvényt, Novák Katalin bebizonyította, hogy ő sem több egy egyszerű pártkatonánál.

Minden szociálisan érzékeny, családbarát politikát folytató politikus érzi, hogy ez a módosítás – amely szerint az állam részben kivonul a szociális ellátásból – hibás, és nem lett volna szabad elfogadni. Ezt kérték Novák Katalintól is, hogy ne írja alá a módosító javaslatot, küldje azt vissza az országgyűlésnek.

A Fidesz által kinevezett “köztársasági elnök” azonban gondolkodás nélkül aláírta amit elé tettek,

így szerda este már meg is jelent a Magyar Közlönyben a „Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról” címet viselő salátatörvény – közölte a 444.hu.

Az immár kihirdetett módosítás szerint elsősorban az egyén, majd a hozzátartozó, az önkormányzat és a karitatív szervezetek következnek a felelősségi, ellátási sorrendben, az állam csak azután következik, ha ezt a feladatot már az egyház sem képes ellátni.

A lap kiemeli, hogy a kormány emellett olyan rendeletet is hozott, mely szerint a háborús veszélyhelyzetben „a szociális alapszolgáltatás, a szakosított ellátás, a család- és gyermekjóléti szolgáltatás, a gyermekek átmeneti otthona, a családok átmeneti otthona, valamint a gyermekek esélynövelő szolgáltatásainak fenntartója” eltérhet a jogszabályokban előírt személyi és tárgyi feltételektől.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!