Döbbenten néznek a fideszes hívek: Orbán kénytelen volt beismerni, hogy rosszabbul fogunk élni!

Olyan nagy bajban van már az ország, hogy a miniszterelnök kénytelen volt elárulni azt, amit eddig a Fidesz-kormány titkolni próbált.

Döbbenetes beszédet mondott Orbán Viktor november 29-én a KAVOSZ „20 éves a Széchenyi Kártya Program” című rendezvényen – értesült a Portfolio. A miniszterelnök ugyanis hirtelen szakított az eddigi fideszes győzelmi jelentésekkel és a saját hívei előtt is feltárta, milyen helyzetben is van valójában az ország. Valószínűleg a fideszes szavazók most döbbenten nézhetnek, mivel

Orbán beismerte: 4000 milliárd forint hiányzik a költségvetésből, a magyarok pedig rosszabbul fognak élni!

Úgy tűnik, mostanra már akkor bajban van az ország, hogy Orbán is kénytelen volt belátni: minél tovább halogatja az igazság feltárását, annál nagyobb fájdalmasabb lesz a valósággal való szembesülés az elvakult fideszesek számára. Így aztán a kormányfő úgy döntött:

elkezdi óvatosan adagolni azt, amit eddig a Fidesz-kormány bőszen tagadott.

Orbán persze mindezt sűrű brüsszelezésbe csomagolta, de a keserű igazságot így is ki kellett mondania. Ilyen például az, hogy a jelenlegi válságban a korábbi modellek nem használhatóak, ami magyarra fordítva azt jelenti, hogy a Fidesz-kormánynak lövése sincs, mit kellene tennie.

Orbán kénytelen volt azt is kimondani: az energia, az infláció és a kamatok a magyarokat is sújtani fogják!

A kérdés ezek után már csak az, hogy mire kell a Fidesznek a rendeleti kormányzás, ha még így sem tudják megvédeni Magyarországot a káros gazdasági folyamatoktól. Apropó: rendeleti kormányzás. Orbán azt is elismerte, hogy

a jövő évi költségvetést rendeleti úton fogják mósodítani, amit egy jogállamban nem lehetne megtenni!

A Fidesz-kormány ezt az általuk kitalált háborús veszélyhelyzetben alkalmazható rendkívüli jogrendre hivatkozva készül elfogadni. A baj pedig nagyon nagy lehet, mivel a miniszterelnök azt is elmondta:  találniuk kell valahonnan 10 milliárd eurót, azaz

Orbán szerint nagyjából 4000 milliárd forint hiányzik a költségvetésből!

A miniszterelnök arra persze nem tért ki, hogy ennek a pénznek a háromnegyedét az Európai Unió a Fidesz-kormány lopásai miatt tartja vissza. Az azonban mindenképp árulkodó, hogy

ekkora baj egyetlen más országban sincs. Csak nálunk van benzinhiány, áruhiány és ekkora infláció!

Ezt persze még próbálja titkolni és takargatni a Fidesz-kormány, de ahogy telik az idő, úgy lesz egyre nyilvánvalóbb, hogy a hazai állapotokért egyedül a Fidesz a felelős.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!