Dührohamot kapott Varga Judit a rossz hír hallatán!

Varga

Mint arról korábban beszámoltunk, Orbánék hiába tartják a markukat, az Európai Unió megelégelte a rendszerszintű lopást, így nemcsak a kohéziós alap pénzeit tarthatják vissza, hanem a helyreállítási alapból kapott támogatásokat is.

A soha nem látott mértékű pofon pedig kicsapta a biztosítékot az igazságügyi miniszternél.

Varga Judit azután vesztette józanságát, miután az Európai Parlament elsöprő többsége szavazta meg, hogy az uniós pénzek felhasználását érintő aggályok eloszlatására javasolt 17 magyar intézkedés még akkor sem elegendő, ha azokat teljes mértékben végrehajtják.

Az EP szerint ezek csak látszatintézkedések, nem jelentenek megoldást a rendszerszintű lopásra, így javaslatot tettek a Magyarországnak szánt uniós források befagyasztására.

Az igazságügyi miniszter a lesújtó döntés után a közösségi oldalán egyből támadásba lendült és a baloldali EP-képviselőket hibáztatta: “Fontos tudni a magyar embereknek, pedagógusoknak, szülőknek és családoknak, hogy a magyar baloldal ma ismét ellenük szavazott az EP-ben”.

“Az Európai Parlament baloldali többsége, élén a magyar baloldali képviselőkkel ismét azért lobbizik, hogy a magyar emberektől megvonják a nekik járó forrásokat” – kelt ki magából a közösségi oldalán Varga, majd hozzátette:

“Még szerencse, hogy az EP-nek a kondicionalitási eljárásban senki sem osztott lapot”.

Varga Judit azt elfelejti megemlíteni, hogy nemcsak az EP baloldali politikusai látják úgy, hogy az Orbán-kormány ellopja az uniós pénzeket, hanem többek között a Fidesz korábbi pártcsaládja, a jobboldali Európai Néppárt képviselői is ezen a véleményen vannak.

Az igazságügyi miniszter felháborodására reagált Ujhelyi István, aki közösségi oldalán szúrt oda a kormánypártnak:

“Nagyon furcsán gondolkodik a hazáról a Fidesz, ha szerintük hazaárulás, ha nem engedjük nekik ellopni a hazánknak járó forrásokat.”

Az atv.hu cikkében kiemeli, hogy sem Navracsics Tibor sem pedig Gulyás Gergely nem cáfolta azokat a híreket, miszerint marad a kondicionalitási eljárás Magyarországgal szemben, és a Bizottság 3000 milliárd EU-s kohéziós forrás befagyasztását javasolja – azaz fenntartja a szeptemberi javaslatát velünk szemben.

Az ügy előzményét feldolgozó korábbi cikkünket ide kattintva olvashatják el: Gigantikus pofont hoz Orbánnak a Mikulás Brüsszelből!

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!