Nem csitulnak a kedélyek – Újabb pofont osztottak ki Orbánnak!

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, Orbán Viktor szégyent hozott Magyarországra azzal, hogy a magyar-görög meccs után készült videójában egy Nagy-Magyarországot ábrázoló sállal a nyakában pózolt.

Az ügy nemzetközi felháborodáshoz vezetett, Románia, Horvátország és Szlovákia mellett az Ukránok is szóvá tették a magyar kormányfő megjelenését, mely értelmezhető Magyarország területigényeként is.

Az Ukránok, akik jelenleg háborúban állnak Oroszországgal, érthető módon nagyon komolyan veszik a dolgot, bekérették a magyar nagykövetet, bocsánatkérést várnak Orbántól, illetve szeretnék, ha Magyarország egyértelműen kijelentené, hogy nincsenek területigényei Ukrajnával szemben.

A magyar miniszterelnök meggondolatlan és szégyenteljes megjelenésének ügye azonban még mindig nem csitul, az ukrán elnöki tanácsadó, Mihajlo Podoljak Twitter-bejegyzésében osztotta ki Orbánt a sál miatt:

„A véres háborők mindig ugyanúgy kezdődnek: kis vezetők álmodnak Nagy Birodalmakról.

Bárki, aki a 21. században történelmi traumákon való élősködéssel akar politikai pontokat szerezni, az veszélyezteti a nemzetközi biztonságot. A történelem meg nem tanult leckéi ismétlődnek. Még magyarul is”

Orbán – akinek az ország tönkretétele mellett a botrányos viselkedése miatt is ideje lenne elgondolkoznia a lemondásán – a több országból érkezett kritikákra reagálva csak annyit közölt, hogy “a foci nem politika. Ne lássunk bele olyat, ami nincs. A magyar válogatott minden magyar csapata, bárhol is éljenek!”

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!