Komoly ellentét a Fideszben – Egymásnak feszült Orbán két legfőbb embere!

Forrás: MTI / Koszticsák Szilárd / Szigetváry Zsolt

Kubatov Gábor, az FTC elnöke is megszólalt az olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó Liu testvérek országváltása kapcsán, melyben párttársa, Kósa Lajos felelősségét is felvetette.

Az FTC elnöke a HírTV-nek nyilatkozatot az ügyről, mellyel kapcsolatban kiemelte, hogy szerinte ez “elsősorban hazánknak veszteség”, majd hozzátette, hogy egyetlen dolgon bukott el a dolog, mégpedig azon, hogy a korcsolyaszövetségnek nem sikerült megegyezni az edzőjükkel.

“A Fradi mindent megtett, próbáltunk közbelépni, kommunikálni, de a szövetség úgy döntött, hogy az ő edzőjüket nem fizeti tovább.”

– mondta Kubatov a 444.hu közlése szerint, aki ezzel egyértelműen párttársát, Kósa Lajost, a korcsolya szövetség elnökét hibáztatja az olimpiai bajnokok elvesztéséért.

A Liu testvérek országváltásának hátterében edzőjük távozása áll, aki jobb ajánlatot kapott Kínából, azonban Kubatov szavai arra engednek következtetni, hogy meg lehetett volna egyezni Csang Csing Linával, de a Kósa által vezetett korcsolya szövetség elbaltázta a dolgot.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!