Kiosztották a magyar kormányt – Keményen nekik ment az uniós biztos!

Az Orbán-kormány egyedüliként blokkolja az Ukrajnának szánt uniós támogatásról szóló jogszabály elfogadását, mely kapcsán kemény kijelentéseket tett az uniós biztos.

Az EU-tervezet szerint a tagállamok közös hitelfelvétellel segítenék az oroszok által lerohant Ukrajnát, melynek keretében 18 milliárd eurót szerettek volna adni, csakhogy a magyar kormány ezt nem támogatta, így megbukott az uniós törekvés.

Johannes Hahn konkrétan politikai zsarolásnak nevezte Orbánék lépését, ami szerinte nem arról szól, hogy mennyi pénzt kívánnak adni Ukrajnának, hanem arról, hogy így tegyen keresztbe a magyar kabinet a számukra visszatartott uniós források miatt – közölte a Népszava.

“Ez nevetséges viselkedés, tudom, hogy miért csinálják”,

“Ez nem a pénz nagyságáról szól, ez tisztán politikai zsarolás”

– mondta a költségvetési biztos.

Brüsszelben nemcsak Hahn gondolja úgy, hogy a magyar vétóval próbálja kicsikarni az Orbán-kormány a felfüggesztett források feloldását, sokan hasonlóképp látják a helyzetet. Arról pedig már korábbi cikkünkben beszámoltunk, hogy Magyarország vészesen közel került ahhoz, hogy elbukja az EU-s támogatások 70 százalékáterről ide kattintva olvasatnak részletesebben!

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!