A magyar kormányon a világ szeme – Most kiderül, kit tart a szövetségesének Orbán!

Ismét kigáncsolhatja a magyar kormány az egységes uniós törekvést, mely először nyilvánítana egy országot a terrorizmus támogatói közé.

Az Európai Parlamentben jövőhéten kerül terítékre az a javaslat, mely arra irányul, hogy nyilvánítsák Oroszországot terrorista állammá!

Ehhez azonban arra is szükség lesz, hogy Orbánék nyíltan elhatárolódjanak Putyintól!

Az euronews közlése szerint az Európai Néppártban készített javaslat szövege tartalmazza, hogy Oroszország szándékosan követ el bűncselekményeket ukránok ellen, ezek között a civilek tömeges legyilkolása és az infrastruktúra rombolása is szerepel. De szó van emberrablásról, nemi erőszakról, kitelepítésekről is a terrorista cselekmények között.

“Az ilyen erőszakos terrorista cselekményeknek az orosz hadsereg részéről nincs katonai jelentőségük, ezek célja kizárólag a terror. Ehhez az Orosz Federáció reguláris és irreguláris alakulatait használják fel bűnözők és külföldi zsoldosok segítségével” – áll a szövegben.

A javaslat, mely Oroszországot terrorista állammá nyilvánítaná a háborús bűnök miatt, felszólítaná az EU-t, hogy szakítson meg minden diplomáciai kapcsolatot az agresszor féllel, illetve, hogy a szervezet által befagyasztott orosz vagyontárgyakat kobozzák el, és fordítsák Ukrajna újjáépítésére.

Az EU terrorlistáján jelenleg 13 szervezet szerepel, köztük a Hamász és a Hezbollah katonai szárnya. Egyetlen államot sem adtak még ehhez a listához. Ahhoz, hogy az EU ténylegesen felvegye a listára Oroszországot, a 27 uniós tagállam egyhangú támogatására lenne szükség, mely után minden tagállamnak úgy kellene kezelnie Oroszországot, mint terrorista állam!

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!