Bajban a Fidesz-kormány – Egyre több szavazójuk szimpatizál a pedagógusokkal!

Képünk a 2022. szeptember 2-án lezajlott itüntetésen készült. Fotó: Csomor Ádám | Forrás: Népszava

Egy hónap alatt jelentősen nőtt azon fideszes szavazóknak tábora, akik szerint a pedagógusoknak van igazuk, a kormány pedig nem kezeli megfelelően a helyzetet.

A Publicus Intézet legfrissebb kutatása rámutatott, hogy már közel minden második kormánypárti szavazó adna fizetésemelést a tanároknak, ez pedig jelentős aránynövekedés az egy hónappal korábbi felméréshez képest.

Az októberben közzétett felmérésben még csak a Fideszes szavazók 33 százaléka értett egyet a tanárok követeléseivel,

ami most – egy hónappal később – már 47 százalékra emelkedett.

Az ellenzéki oldalon nem volt ilyen látványos ugrás a két mérés eredménye között, ugyanis ott egyértelműbb volt a helyzet már októberben is, amikor 96 százalékuk támogatta a pedagógusokat, most pedig már 98 százalékuk.

A felmérésből az is kiderült, hogy a magyarországi felnőtt lakosság körében szinte mindenki hallott már arról, hogy az elmúlt hónapokban polgári engedetlenséggel és gördülő sztrájkkal tiltakoznak a pedagógusok, és arról is, hogy tanárok, diákok, szülők szolidaritási akciókkal, demonstrációkkal is próbálnak nyomást gyakorolni a kormányra az oktatás helyzetének rendezéséért – írja elemző cikkében a 444.hu.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!