Itt az új kétharmad, ami elsöpörheti Orbán hatalmát!

Olyan felmérés látott napvilágot, ami komoly fejfájást okozhat a Fidesz vezetésében!

Most Orbánékkal szemben állt össze egy új kétharmad! A Medián friss közvélemény-kutatása szerint – amit a HVG tett közzé – ugyanis

az emberek 63 százaléka szerint rossz irányba mennek a dolgok az országban.

Arra a kérdésre, hogy „Ön szerint általában véve Magyarországon jó vagy rossz irányba mennek a dolgok?” a válaszadók 63 százaléka válaszolta azt, hogy rossz irányba, és csak 31 százalékuk mondta, hogy jó irányba – ez az arány áprilisban egyébként még 45-51 volt. Ez pedig azt jelenti, hogy

folyamatosan növekszik az elégedetlenek tábora!

Ennek a jeleit pedig a Fideszen belül is érzékelik, hiszen a saját szavazóik is járnak boltba, látják a brutálisan elszabadult árakat, illetve kapják a horribilis összegű gázszámlát és villanyszámlákat.

Így aztán nem csoda, hogy

a Fidesz szavazótábora az elmúlt fél évben 9 százalékkal csökkent!

Az április végén mért 48 százalékos eredményhez képest a Fidesz október közepén már csak 39 százalékon állt. Azt pedig már mi tesszük hozzá, hogy a kormánypárti lejtmenet valószínűleg folytatódni is fog. Ugyanis

ha a tél beálltával befutnak majd a családokhoz a több százezres rezsiszámlák, a Fidesz támogatottsága drámai mértékben beszakadhat.

A felmérés ugyanakkor azt is kimutatta, hogy a kormánypárttól eltávolodott szavazók nem gyarapították az ellenzékhez táborát, hanem a párt nélküli, „bizonytalanok” közé álltak be. Ez egyrészt azt jelzi, hogy az emberek nem bíznak az aprócska pártokra töredezett ellenzék kormányzóképességében, illetve erőteljes üzenet arról, hogy nem elég csak szapulni a kormányt, a választók ennél többet várnak.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!