A főváros beintett Orbánéknak – Ilyen kiállásra nem számított a kormány!

Az elmúlt időszakban tartott pedagógusok melletti szolidaritási demonstrációk alkalmával a főváros vezetése egyértelműsítette a tanárok és diákok melletti kiállását, melyet most egy erős lépéssel tett még egyértelműbbé!

Karácsony Gergely a közösségi oldalán számolt be róla, hogy a főváros új zászlókat helyeztetett ki a Margit hídra

melyeken a pedagógus-sztrájkok jelképe (egy körbe zárt felkiáltójel) látható, valamint többek között a PDSZ logója.

Budapest főpolgármestere bejegyzésemben kiemeli, hogy fenyegetés és zsarolás helyett megbecsülés és szolidaritás jár a tanároknak.

FB IMG 1667039884050 FB IMG 1667039889373

“A diákok és a tanárok ügyével nem megosztani, csak egyesíteni lehet ezt az országot. Mert a magyar iskolák talán az utolsó olyan helyei Magyarországnak, ahol még egyben van ez a nemzet, egyben van ez az ország” – írja Karácsony, majd hozzáteszi, hogy szerinte

aki a magyar iskolát, a magyar pedagógust és a magyar diákot hagyja cserben, az az egész országot hagyja cserben.

Bejegyzése végén ismét kiemeli, hogy Budapest a fiatalok, a tanárok és a magyar oktatás mellett van.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!