Zengve visszhangzott az “Orbán takarodj” – Közel 80 ezer ember tüntetett a fővárosban!

Forrás: Facebook.com / Magyar Szocialista Párt

Zavartalanul zajlott le az elmúlt 12 év legnagyobb demonstrációja, amin tanárok, diákok, szülők és támogatóik vettek részt!

Hónapok óta folyamatosan érik egymást a hasonló megmozdulások: élőlánc, sztrájk, hídfoglalás, polgári engedetlenség. Sokan úgy érzik, már nincs vesztenivalójuk, hiszen az oktatás romokban hever, a megfélemlítések pedig csak olaj a tűzre.

Az elmúlt 12 évben egyetlen ügy sem mozgatott meg ennyi embert, egyik ellenállási akció sem tartott ki ilyen hosszan, így ez a mostani helyzet a kormánynak is ismeretlen, hisz ahelyett, hogy kifulladnának a tüntetések, helyette inkább minden újabb megmozdulás még több embert visz utcára.

Az október 23-án tartott szolidaritási tüntetésre kilátogatók száma egyes becslések szerint elérte a 80 ezer főt,

így a résztvevők nemcsak a Műegyetem előtti részt foglalták el, de a Szabadság hidat is és még a pesti rakpartól is hallgatták a felszólalásokat!

A demonstráción résztvevőktől zengett a rakpart, a “szabad ország, szabad oktatás” és a “nem hagyjuk” rigmusok mellett az “Orbán takarodj!” szólt a leghangosabban!

A tömegben több ellenzéki politikus is felbukkant, de talán legnagyobb számban az MSZP képviseltette magát, a színpadra azonban csak egy politikus lépett fel: Karácsony Gergely főpolgármester, aki a főváros támogatásáról biztosította a tüntetésen résztvevőket.

311588334 660908238726435 8372423758061806219 n
Forrás: Facebook.com / Magyar Szocialista Párt
312715878 660958022054790 6414473039801666688 n
Forrás: Facebook.com / Magyar Szocialista Párt
311428076 660907982059794 7177632737363283916 n
Forrás: Facebook.com / Magyar Szocialista Párt

Miközben a főváros otthont adott az elmúlt évtized legnagyobb tüntetésének, addig az ország egy eldugottabb szegletében a gyáván megfutamodott “utcai harcos” miniszterelnök tartott beszédet, elkordonozva, válogatott hívei gyűrűjében.

Orbán Viktor szakított évtizedes hagyományával, hogy a fővárosban, nagy tömeg előtt tartsa meg ünnepi beszédét, helyette most egy kisebb ünnepségen mondta el gondolatait az előre regisztrált közönségének.

A miniszterelnök és a kormány megpróbáltatásai azonban még nem értek véget, nem lélegezhetnek fel, ugyanis a tanárok és diákok mellett több szakszervezet vezetője is felszólalt a fővárosi tüntetésen, melynek fő üzenete az volt, hogy sztrájkoljanak minél többen! Kifejtették, hogy egységben az erő, ugyanis ha egyszerre áll fel mindenki, akkor több ezer embert nem tudnak kirúgni!

Október 27-re újabb országos sztrájkot és élőláncot hirdettek, november 26-ra pedig tüntetést!

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!