Hiába a putyini agresszió, továbbra is virágzik az orosz-magyar barátság!

Forrás: MTI / Soós Lajos

Számos ország mellett az Európai Unió is elítéli Oroszországot, amiért az megtámadta Ukrajnát és civil településeket is bombáznak, azonban úgy látszik a magyar kormány képtelen megszakítani az agresszor féllel kötött szoros barátságát.

Ugyan Orbán Viktor is kivétel nélkül minden Oroszországot sújtó szankciót megszavazott, mégis folyamatosan azok felfüggesztése mellett kardoskodik, mely egyedül Putyin érdekeit szolgálná. Ezt az elkötelezett orosz-pártiságot pedig egyik nyugati szövetségesünk sem nézi jó szemmel, amit most azzal fejel meg a magyar kormány, hogy

egyedüli európai uniós résztvevőként Moszkvába küldi Szijjártó Pétert, aki részt vesz az ott tartott energiakonferencián!

A hivatalos program szerint a külügyminiszter találkozni fog az orosz miniszterelnök-helyettessel, orosz vállalatok vezetőivel, mint például a Gazprom Neft, a Novatek és a VEB.RF, akik mindegyike szerepel valamilyen nyugati szankciós listán.

A 444.hu cikkében megemlíti, hogy megkeresték a Külügyminisztériumot, hogy miért tartották fontosnak Szijjártó részvételét az eseményen, azonban választ egyelőre még nem kaptak!

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!