Csődöt mondtak Pintér rendőrségi módszerei: nem csitul az ellenállás

Közzel ezer diák, tanár és szülő kíséretében mentek átvenni a nekik címzett levelet a XVIII. kerületi Karinthy Frigyes Gimnázium tanárai a a dél-pesti tankerületi központ vezetőjéhez. Ma már egyértelműen látszódik:

az emberek megunták a hatalom velük való packázását!

Az ügy előzménye, hogy a meghirdetett sztrájk mellett 24 tanár polgári engedetlenséget is tartott. Erre válaszul született meg Rábel Krisztina tankerületi igazgató levele, melyet az iskola igazgatójával akartak neki átadatni, ám a tanárok azt nem vették át, arra hivatkozva, hogy nekik nem az igazgató a munkáltatójuk, hanem a tenkerületi vezető. Ezért elmentek, hogy személyesen vegyék át a leveleket, melynek tartalmáról csak sejtésük volt.

A tankerületben annyira be voltak sz@rva, hogy csak kettesével engedték be a tanárokat,

ahova a szimpatizánsok már nem követhették őket. A félelmet megértjük, hiszen nem volt még ilyen a NER fennállása alatt, hogy emberek százai menjenek kiállva egy munkáltatói döntés ellen! Ráadásul, már kilenc óra előtt akkora volt a helyszínen a tömeg, hogy az Üllői utat rendőrmotorral kellett lezárni, a buszok sem tudtak megállni. A tanárokat óriási taps fogadta megérkezésükkor, akikkel együtt megérkezett az Ügyvédek a Demokratikus Jogállamért Egyesület két ügyvédje is, hogy szükség esetén jogi segítséget tudjanak nyújtani. Az első tanár aki a levél átvétele után távozott az épületből, aztmondta, hogy

nem lehet tudni, ki adta át számukra a levelet, mert a kézfogás ellenére sem sikerült neki bemutatkoznia!

A levél tartalma szerint, ha ők még egyszer megtagadják a munkát, az “alapot ad a munkáltatói rendkívüli felmentésre”.  Ezek szerint Pintér Sándor beindult, és rendőri módszereket próbál bevezetni az oktatásban is, és kirúgással fenyeget mindenkit, aki kiáll a jogaiért. A fenyegetés azonban nem jött be, mert ezek után a szülők akartak felmenni a tankerülethez panaszt tenni az eljárás miatt, ám őket nem engedték be. Valami értelme mégis volt a találkozónak, mert az utolsó utolsó figyelmeztetett tanár 9:45 körül már úgy jött ki a levél átvétele után, hogy elértek egy fontos dolgot:

“egy óra alatt megtanítottuk a tankerületi vezetőt köszönni és bemutatkozni.”

Na, ezért is fontosak a tanárok.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!