Október 5-én zavartalanul zajlottak le a pedagógusok érdekei mellett kiálló szolidaritási akciók, melynek keretében élőlánc, polgári engedetlenség és tüntetés is volt a fővárosban.
Talán még maguk a szervezők sem hitték, hogy ilyen sokan összegyűlnek szerdán, azonban a kormány érdekeit kiszolgáló közmédia és egyéb propagandamédiumok biztosan nem számítottak ekkora tömegre,
ugyanis becslések szerint 40 ezren vettek részt az eseményen,
melyről látványos felvételeket készítettek többek között a Budapest Közút kamerái:


A szerdai nap reggelén országszerte számos iskola előtt tartottak demonstrációt a tanárok, szülők és diákok, a fővárosban pedig élőláncot alkottak, mely a Keleti Pályaudvartól elért egészen a Széll Kálmán térig.
Délután öt órakor a diákok szervezésében megindult a Margit híd elfoglalása, mely olyan jól sikerült, hogy nemcsak a hidat töltötték meg teljes egészében, de a Jászai Mari teret is így egészen a Nyugati Pályaudvarig le kellett zárniuk az utakat a helyszínt biztosító rendőröknek. Innen vonult át a tömeg a Kossuth térre, ahol este héttől szolidaritási koncertet és felszólalásokat tartottak a Tanítanék Mozgalom és noÁr szervezésében.

