Nemzetközi botrányt robbanthat ki Szijjártó – Semmibe vette az unió kérését!

Fotó: MTI / EPA

Az Európai Unió minden tagállamtól azt kérte, hogy ne tárgyaljanak Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel New Yorkban – egy kivétellel mindenki megfogadta az uniós kérést.

Az Euronews adta hírül Peter Stano bizottsági szóvivő csütörtöki nyilatkozata alapján, hogy néhány órával azután, hogy az Európai Unió nyomatékosan kérte a tagállamok külügyminisztereit, hogy ne tartsanak kétoldalú megbeszéléseket az orosz féllel,

a kérést Szijjártó Péter semmibe véve tárgyalóasztalhoz ült Szergej Lavrovval!

Stano nyilatkozatában kiemelte:
“Egyetértés van az EU tagállamai között abban, hogy jelenleg, ebben a különleges helyzetben Lavrovval találkozni például New Yorkban értelmetlen, hiszen semmilyen szükséges eredményt nem hoz.”

Az uniós kérésnek eleget téve a ciprusi külügyminiszter le is mondta a találkozóját az orosz külügyminiszterrel, Szijjártó Péter azonban mit sem törődve szövetségeseink kérésére, mosolyogva rázott kezet Szergej Lavrovval.

Sőt, Szijjártó még meg is lepődött, hogy ő az egyetlen uniós külügyminiszter, aki találkozott az orosz féllel. A 444.hu közlése szerint, az erről készült videóját így kezdte:
„Megkérdeztem Szergej Lavrovot, hogy rajtam kívül kivel találkozott az Európai Unióból, de más találkozója uniós külügyminiszterrel nem volt.”

Azt, hogy ez a mostani kérésmegtagadás milyen mértékben hátráltatja az uniós források lehívásának tárgyalását, még nem tudni, de mindenesetre az biztos, hogy sok tagállam nem nézi jó szemmel azt, hogy a magyar kormány még mindig ilyen baráti viszont ápol az orosz agresszorral.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!