180 fokos fordulat – Szemrebbenés nélkül változtattak az álláspontjukon!

Nem egyszer fordult már elő, hogy a magyar kormány néhány hónap elteltével megváltoztatta álláspontját, melyet utána úgy harangoznak be, mintha korábban is amellett kardoskodtak volna.

Most ezt a pálfordulást Novák Katalin mutatta be,

aki Magyarországot képviselve olyan követeléssel állt elő az ENSZ közgyűlésen, ami korábban az Orbán-kormány vétója miatt nem valósulhatott meg!

„A lehető leghatározottabban szólítunk fel az ártatlan civilek ellen elkövetett háborús bűnök kivizsgálására. Ezeket a bűncselekményeket az illetékes nemzetközi intézményeknek dokumentálniuk kell, ki kell nyomozniuk és bíróság elé kell állítani az elkövetőket. Egyetlen elkövetett bűncselekmény sem maradhat büntetlenül” – mondta Novák Katalin köztársasági elnök a Népszava közlése szerint New Yorkban.

Ez abból a szempontból érdekes, hogy szeptemberben épp Magyarország vétózta meg azt, hogy az Európai Unió egységesen kérje fel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát, hogy jelöljenek ki olyan különleges megbízottat, aki kivizsgálják az oroszok által elkövetett emberi jogi sértéseket.

A lap kiemeli, hogy Orbánék korábbi vétója miatt 26 uniós tagállam a világszervezethez delegált nemzeti küldöttségén keresztül kérte fel az Emberi Jogi Tanácsot a megbízott kijelölésére.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!