Óriási blöff Orbánék fenyegetése! Igazából rettegnek a Fideszben

AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK

A Fidesz olyankor szokott fenyegetőzni, ha veszélyben érzi a hatalmát. És most pontosan ez a helyzet.

Óriási rettegés lehet most a Fideszben, erről árulkodik, hogy elkezdték fenyegetni a munkájukat beszüntető tanárokat – értesült a hvg.hu. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint a tankerületek munkatársai személyesen keresik fel a pedagógusokat, és adják át azt a levelet, amiben azzal ijesztgetik őket, hogy akár az állásukat is elveszíthetik. Ám a helyzet nem ilyen egyszerű. A valóság ugyanis az, hogy

a Fidesz-kormány fenyegetése egy óriási blöff! Ezzel csak azt árulják el, hogy félnek!

A pedagógusok nyílt megfélemlítése annak a jele, hogy az iskolai munkabeszüntetés valójában nagyon érzékenyen érinti Orbánékat. A Fidesz fenyegetése egyáltalán nem meglepő, mivel minden sztrájk esetén általában ez a munkaadók első reakciója. Ám a helyzet az, hogy

Orbánék ijesztgetése erőtlen, mivel már eleve 16 ezer pedagógus hiányzik!

A Fideszben most abban bíznak, hogy ha kirúgnak pár tucat tanárt, a többiek majd megijednek és így sikerül elfojtani az egyre terjedő elégedetlenséget.

Orbánék fenyegetőzése mögött azonban a megtorlási szándék helyett inkább óriási félelem van. Nem csak azért, mert egy idő után az oktatás helyzete tarthatatlanná válik, hanem mert

a tanárok sztrájkját sokan látják, érzékelik, és emiatt más dolgozók is követhetik a példájukat!

A Fidesz fenyegetőzése tehát valójában annak a jele, hogy a Orbánék elkezdtek rettegni. Ezért vették elő a Fidesz régi módszerét, a megfélemlítést, amit már korábban sikerrel alkalmaztak. Emlékezzünk csak vissza:

az a fideszes fenyegetés is blöff volt, amikor a magánnyugdíj-pénztárak lenyúlásakor azzal ijesztgettek, hogy aki megtartja a megtakarítását, az nem lesz jogosult az állami nyugdíjra.

Évekkel később kiderült, hogy ez ordas hazugság volt, de akkorra már 3 millióan visszaléptek az állami nyugdíjrendszerbe. Az a nagyjából 60 ezer ember, akit nem sikerült megfélemlíteni, nagyon jól járt: többségük most száz százalékos nyugdíjat vehet fel, és emellett átlagosan milliós nagyságrendben kaptak kézhez reálhozamot. A kérdés tehát az:

el merik hinni a tanárok, hogy győzhetnek, vagy megijednek a Fidesz fenyegetésétől?

A Fidesz ugyanis egészen biztosan elmegy a falig. Ki fognak rúgni majd néhány tucat pedagógust, és várnak pár hetet abban bízva, hogy a többiek rémülten felveszik a munkát. Ha viszont a tanárok kicsit gondolkodnak, hamar rájöhetnek, hogy Orbánék csak blöffölnek. Hiszen

Már így is tanárhiány van, a kirúgásokkal pedig a Fidesz végleg megbénítaná az oktatást! Ez a fenyegetés tehát abszolút súlytalan!

Nem véletlenül figyelmezteti a PDSZ is az érintett pedagógusokat, hogy a kapott „irományt” ne írják alá, véletlenül se legyen olyan értelmezése, hogy tudomásul vették és elfogadták a jogkövetkezményt, amit a levélben említenek.

Ha a tanárok kitartanak, térdre kényszeríthetik a rémülten fenyegetőző Fideszt!

És ha a pedagógusok sikerrel járnak, azzal olyan példát mutathatnak az ország összes dolgozójának, amely brutális ellenállást indíthat el Orbánékkal szemben – ez pedig akár a kormány bukását is okozhatja.

Ezért fenyegetőzik most a Fidesz-kormány, igyekezve palástolni azt, hogy mennyire rémültek.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!