Másfél éven belül széteshet a Fidesz önkormányzati uralma – egy polgármester kezdte el a lázítást

Igen nagy bajban van a 12 éve kétharmaddal kormányzó Fidesz, hiszen ma már semmit nem lehet rákenni az elődökre, a körülményekre, minden felhatalmazásuk meg volt ahhoz, hogy azt tegyék, amit jónak látnak. Mára pedig kiderült, semmi jó nem származott belőle:

romokban a költségvetés, válságban a gazdaság szinte minden szegmense!

Ennyire futotta Orbántól, Matolcsytól, az összes NER oligarchától. Nem is csoda, hogy ha először csak finoman, majd egyre határozottabban kezdenek elhatárolódni a rendszertől azok a fideszes vezetők, akik nem tehetik meg, hogy a Karmelita kolostor szobáiba bújjanak el, hanem nap mint nap ki kell menniük az emberek közé, megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Így járt Cser-Palkovics András Székesfehérvár fideszes polgármestere is, aki elsőként tette közzé, miként is adja meg a gá- és villanyár emelés a kegyelemdöfést a kivéreztetett önkormányzatoknak.

“A városra tettem esküt és nem a Fideszre”

– jelentette ki Cser-Palkovics, aki már eddig is tett a Fidesznek kellemetlen kijelentéseket, ám ennyire nyílt kiállást az emberek mellett a Fidesz ellenében még nem hallottunk. Könnyen megeshet, hogy másfél év múlva esedékes önkormányzati választásokig sok ilyen megszólalást fogunk hallani, és Cser-Palkovics szavai hólabdaként fognak végig gördülni az önkormányzati szférán.

Ugyanis egy, az emberek által megválasztott polgármester nem teheti meg, hogy szembe menjen a lakosság érdekeivel, főképp, ha újra el szeretné nyerni a bizalmukat. Ma pedig az a helyzet, hogy sok tekintetben gúzsba kötötték az önkormányzatokat, a mozgásterük minimálisra csökkent, így azokért a problémákért is a polgármesteren csattan az ostor, amire aztán semmi ráhatása sincs. Nézzék meg figyelmesen a következő táblázatot:

2021 2022 2023
Közvilágítás 295,7 688,5 1657,5
Városi uszoda 39,5 214,9 330,2
Gyöngyvirág óvoda gáz 6,726 10,788 42,441
Gyöngyvirág óvoda áram 1,816 3,332 13,184
Kossuth Zsuzsa szociális intézmény gáz 22,422 51,481 212,311
Kossuth Zsuzsa szociális intézmény áram 13,877 25,344 100,274
Vörösmarty színház 9,26 54,377 215,142
Vörösmarty könyvtár 3,335 7,653 30,279
Közösségi és kulturális központ gáz 4,025 9,793 31,569
Közösségi és kulturális központ áram 4,881 5,287 20,918
Széchenyi úti orvosi rendelő gáz 1,078 3,71
Széchenyi úti orvosi rendelő áram 0,726 6,223

 

Ez Székesfehérvár pár intézményének energia költsége az elmúlt évekből, és az összeg, amit most kell fizetniük. Egy városvezető sem fogja tudni megmagyarázni a településen élőknek, hogy miért lesznek éjszaki sötétek az utcák, vagy miért zárt be a könyvtár, az uszoda, a színház, vagy éppen miért kellett 2-3 óvodát összevonni és összeköltöztetni. Ahogy közeledik az önkormányzati választás,

egyre kellemetlenebb lesz Fidesz színekben politizálni,

így a túlélés reményében egyre több településvezető, önkormányztai képviselő határolódhat el a Fidesztől, és menekülhet át civil ruhába. Ez pedig a Fidesznek mint pártnak, az önkormányzati struktúráját törheti darabokra röpke másfél éven belül.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!