Bejelentették: tízszeres áron kapják a gázt a távhőszolgáltatók – családok százezrei mehetnek ebbe tönkre

Ma már tudjuk, a távhő árakkal kapcsolatosan hazudott a kormány, amikor július 13-án Gulyás gergely kijelentette, hogy az akkor bejelentett változások nem fogják a távhőt használó családokat érinteni, a fogyasztástól függetlenül. Mostanra azonban kiderült, ennél nagyobbat nem is hazudhatott volna, hiszen

több mint tízszeresére emelték a távhőben elszámolt gáz árát

a tavalyi évihez képest! Arról már nem is beszélve, hogy akkor még 350forint volt egy euró, most pedig 400 forint fölött van tartósan. Mindez nagy valószínűséggel azt fogja jelenteni, hogy

brutálisan meg kell majd emelni a távhő árát is!

Abban biztosak lehetünk, hogy az a másfélmillió ember, akik az ország 650 ezer távfűtéses lakásában laknak, nem fogják tudni kifizetni az ekkora mértékű emelkedést, ezért valószínűleg ott is be kell majd vezetni valamilyen kompenzációt, vagy meghatározni azt a hőmennyiséget, amit még kifizethető áron lehet vásárolni. Az Átlátszó egyik informátora szerint a kormány be is kérette, hogy mennyi 24 gigajoule alatti fogyasztó van, így elképzelhető, ittlesz meghúzva a határ.

De nem lenne a Fidesz az ami, hogyha nem lenne itt is egy óriási disznóság elrejtve. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal jelentéseiből kiderül, hogy  2014-től 2020-ig 30 százalékkal csökkent a távhőtermeléshez felhasznált földgáz átlagköltsége, de ebből a fogyasztók semmit sem érzékeltek,

hiába lehetett volna, nem csökkentették a távhő árát!

Ugyanazt követte el itt is, mint a gázszámlák esetében, amikor éveken át a világpiaci árnál magasabban adták a lakosságnak a gázt, és közben minden egyes számlán azt hazudták, hogy a kormánynak köszönhetően olcsóbban kapjuk a gázt, mint amibe az kerülne.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!