Történelmi vallomás – Orbán az uniós pénzek maffiamódszerekkel történő ellopásáról beszélt!

Orbán Viktor egy korábbi beszédében azt mondta, hogy Magyarországon a kormány segítségével szervezett bűnbandák lopják el az Európai Uniós támogatásokat.

Az akkor ellenzékben lévő pártelnök kijelentése azonban Hadházy Ákos szerint egy előremutatás volt, mely tökéletesen felvázolta, hogy mit fog tenni Orbán, ha hatalomra kerül!

A Fidesz pártelnöke a közönségnek az állami vagyon, az adófizetők pénzével kapcsolatban kijelentette, hogy “már nem csak azoknak a forrásoknak az eltulajdonítását, törvénytelen eltulajdonítását szervezik meg központilag, hanem most már azokat a pénzeket is, amiket egyébként nem a magyarok állítottak elő, hanem az Európai Unióból küldenek, nem a kormánynak, hanem önöknek, Magyarország polgárainak.

Azokat a forrásokat is maffiamódszerekkel tüntetik el,

amit azért küldenek nekünk, hogy Magyarország a történelem sorscsapásai után erőforráshoz juthasson, és azokat, egy történelmi léptékű fölzárkózás érdekében, a magyar emberek életszínvonalának javítása érdekében használhassunk föl.”

Orbán balszerencséjére, az ellenzékiként tett kijelentése tökéletesen ráhúzható arra a politikára, azokra a módszerekre, melyeket most az általa vezetett kormány valósít meg, és amik miatt már az Európai Unió sem hajlandó kifizetni a helyreállítási alapból Magyarországnak járó többezer milliárdot!

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!